Skip to main content
Módosítása és sztornója

Hogyan járjak el, ha módosítani szeretném a repülőjegyet? (alacsony költségvetésű légitársaságok kivételével)

A repülőjegy módosítása előtt fontos, hogy felvegye a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal (e-mailen vagy telefonon keresztül), kérvényeznie kell a módosítást, munkatársaink pedig az adott időpontra kiszámolják a módosítás teljes díját.

Lehetséges a repülési időpontok változtatása repülőjegyemnél (minden repülőjegynél?) (alacsony költségvetésű légitársaságok kivételével)

A légitársaságok módosítható és nem módosítható repülőjegyeket kínálnak. Általában a nem módosítható repülőjegyek olcsóbbak, a drágább repülőjegyek esetében lehetséges a módosítás. Ezt az információt szükséges a repülőjegy foglalását követően, még a fizetést megelőzően leellenőrizni. A foglalást követően az ügyfél egy e-mailt kap, amely tartalmazza az adott tarifára vonatkozó információkat (RULES melléklet, 16-os pont - Penalties), valamint felveheti a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.

A RULES mellékletben találja a „CHANGES” (módosítások) részt – amennyiben ebben a részben a „permitted” van feltüntetve, a repülőjegy módosítása engedélyezett. Amennyiben a „not permitted” van feltüntetve, a módosítás nem engedélyezett.
Amennyiben repülőjegye több járatot tartalmaz, előfordulhat, hogy az egyes járatokra más feltételek vonatkoznak, ezért fontos, hogy az összes járat feltételeit ellenőrizze.

Amennyiben akár csak egy járat nem engedélyezi a módosítást (Changes not permitted), úgy egyik járatot sem lehet módosítani. A járatokkal kapcsolatos feltételek megismerése érdekében vegye fel a kapcsolatot a Pelikán ügyfélszolgálatával. Ezeket a feltételeket a foglalást megelőzően is leellenőrizheti, a keresés során a „Járat feltételei” hivatkozás alatt találja az információkat. A rendszer az aktuális feltételeket mutatja, melyhez a rendszer a légitársaság honlapjáról jut hozzá angol nyelven. Ezt nem áll módunkban lefordítani magyar nyelvre. Amennyiben tanácsra van szüksége a keresett információkkal kapcsolatban, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.

Mi az eljárás a repülőjegyen szereplő adatok változtatása esetén? (név, célállomás)

Az utas nevének módosítása a légitársaságok többségénél nem engedélyezett. Ez a légitársaságok által meghatározott feltétel, melyet a Pelikán nem tud befolyásolni. Kivételt a következő légitársaságok képeznek: a fapados légitársaságok: Ryanair, WizzAir, EasyJet, Eurowings, Jet2, Norwegian, Pegasus Airlines, Sun Express, Transavia és Vueling.

Amennyiben az előzőekben felsorolt légitársaságok egyikével utazik,vegye fel a kapcsolatot a Pelikán ügyfélszolgálatával.

Lehetséges-e nyitott repülőjegy vásárlása, előre meghatározott időpontok nélkül?

Ilyen típusú repülőjegy vásárlására nincs lehetőség. Azonban léteznek módosítható repülőjegyek, melyeknél a repülés időpontjának módosítására van lehetőség.

A repülőjegyen lévő egyik járat nem felel meg, szívesen kihagynám, megoldható?

Amennyiben kihagy egy járatot az egyazon repülőjegyen feltüntetett járatok közül, a légitársaság az összes többi járatot is törli, a törölt járatok díjának visszatérítése nélkül. Az összes járatot fel kell használni.

Kivételt egyes fapados légitársaságok képeznek.

Mi az eljárás repülőjegy sztornójának esetén?

Amennyiben nem tud elutazni, kérjük, minél hamarabb vegye fel a kapcsolatot Ügyfélszolgálatunkkal. Kollégáink leellenőrzik, visszatéríthető-e a repülőjegye, és ha igen, milyen feltételek mellett. A lemondáshoz az indulás előtt ki kell töltenie online lemondási űrlapunkat. Amennyiben alacsony költségvetésű légitársaságnál vásárolt repülőjegyről van szó, vagy a légitársaság lehetővé teszi a sztornózást, ezeket a repülőjegyeket közvetlenül a légitársaságok honlapján is sztornózhatja. Amennyiben az ügyfél sztornó biztosítással rendelkezik és él ezzel a lehetőséggel, úgy az ügyfél küldje el nekünk közvetlenül a légitársaságtól kapott igazolást a repülőjegy sztornózásáról/nem felhasználásáról.

A repülés napján sztornózható a repülőjegy? Mikor lehet legkésőbb a repülőjegyet sztornózni?

Azt tanácsoljuk, repülőjegyét legkésőbb az utazást megelőző 24 órával sztornózza. Némely esetben lehetőség nyílik a repülőjegyet a repülést megelőző 24 órán belül is sztornózni – amennyiben a sztornózási határidő meg van határozva. Ez az információ a „rules” mellékletben található foglalásával együtt. A „rules” melléklet megnyitása után nézze át a „cancellation” (törlés) részt – amennyiben ebben a részben a „permitted” fel van tüntetve, a repülőjegy sztornózása engedélyezett.

Amennyiben repülőjegyét a Pelikán ügyfélfogadási idején kívül óhajtja lemondani, valamint kevesebb, mint 24 órán belül szállna fel a gépe, a repülőjegy sztornózásához a légitársasággal kell felvennie a kapcsolatot.

Mennyi ideig tart a pénz visszatérítése?

Ez a folyamat 6-8 hétig is eltarthat annak függvényében, társaságunk milyen gyorsan kapja meg a légitársaság nyilatkozatát. A Pelikán igényelni fogja a légitársaságtól azt a pénzösszeget, mely a sztornó feltételek keretében az ügyfelet megilleti. Bonyolultabb visszafizetések esetén előfordulhat, hogy a légitársaságnak a visszafizetés megítéléséhez több időre lesz szüksége.

Mit jelent, hogy a repülőjegy nem visszatéríthető?

Amennyiben a repülőjegy nem visszatéríthető, úgy Ön a nem felhasznált repülőtéri illetéket kapja vissza. Ez azt jelenti, hogy a teljes összegből levonásra kerül a repülőjegy ára, valamint a legtöbb légitársaság esetében az üzemanyagpótdíj, amely az összes adó legnagyobb részét képezi.

Hasznosnak találta az információkat az oldalon?