
Villehardouinov
Kalamata városa fölött magasodik a 13. századi Villehardouinov vár.

Több tucat légitársaság árait hasonlítjuk össze, és megtaláljuk Önnek a legkedvezőbb járatot a legjobb áron. Rejtett költségek nélkül.
Aktuális árak és a legközelebbi indulási időpontok.
A Peloponnészoszi-félszigeten található Messzínia görög tartomány fővárosa, Kalamata alig 60 ezer főt számlál. Regionális szempontból fontos kikötőváros, amely olyan főként görög specialitásokat exportál, mint a fekete olívabogyó, olívaolaj, méz, füge és a mézből és szezámmagból készült édes pastelle.
Kalamata nem messze fekszik attól a helytől, ahol hajdanán a mükénéi város, Farai állt, amelyet Homérosz is említ műveiben. 60 kilométerre innét keletre található Spárta, így nem csoda, hogy időszámításunk előtt 720-ban Farai a spártaiak fennhatósága alá került.
Kalamata akkoriban még nem létezett, így azon kevés görög városok közé tartozik, amelyek történelme nem nyúlik vissza az ókorba. Nem tudni, mikor alapították a várost, annyi azonban biztos, hogy a középkorban már létezett. A turizmushoz nagy mértékben hozzájárul a helyi nemzetközi repülőtér. A szinte néptelen strandokon és kristálytiszta tengeren kívül számos érdekes hely vár felfedezésre Kalamatában.
A város korántsem annyira népszerű a magyar utazók körében, mint Athén vagy Thesszaloniki, ez azonban nagy valószínűséggel változni fog a közeljövőben. A legolcsóbban Bécsből repülhetsz a városba, a Laudamotion légitársaság 2018 óta indít közvetlen járatot Kalamatára. A repülőút megközelítőleg két óra hosszú.

A magyar állampolgároknak nincs szükségük belépő vízumra Görögországba. Görögország az Európai Unió tagja, így érvényes útlevél vagy személyi igazolvány is elegendő a beutazáshoz.
Kalamata éghajlata mediterrán jellegű. A legmelegebb hónap az augusztus 29 °C átlaghőmérséklettel, míg a leghidegebb a január átlag 10 °C-kal. A legcsapadékosabb hónap a december, amikor átlagosan 97,60 mm eső esik.
Mikor érdemes Kalamatára látogatni? Nyaranta rengeteg a turista, a hőmérséklet pedig gyakran emelkedik 35 °C fölé. A legideálisabb a márciustól májusig, illetve a szeptembertől októberig tartó időszakban utazni, amikor még napos, meleg az idő.
A Görögországban használatos pénznem az euró. Bármelyik reptéren, hazai vagy helyi pénzváltóban beválthatod a forintot.
Szállodát keresel Görögorszóagban? Már 6500–9700 forintért is foglalhatsz szállást (per fő/éj). A szállodák árát ellenőrizheted a Pelikán oldalán, ahol szállást is foglalhatsz.
Ha úgy döntesz, autóval szeretnéd bejárni a város környékét vagy a szigetet, érdemes a repülőtéren kocsit bérelned. A Pelikán oldalán elintézheted a foglalást is.
Nincs szükség védőoltások beadatására az utazás előtt. A forró hónapokban azonban fennáll a kiszáradás veszélye, ezért fogyasszon sok folyadékot. Bár a csapból ivóvíz folyik, mégis a palackos víz fogyasztását ajánljuk.
Egy óra az időeltérés Kalamata és Magyarország között.

Kalamata városa fölött magasodik a 13. századi Villehardouinov vár.

Az óvárosi Benaki palota régészeti múzeuma a szomszédos területekről származó leleteket halmozza fel. Nem messze tőle található a néprajzi múzeum.

A bizánci templomok mellett fennmaradt a Szent Konstantin kolostor is, amely kézzel szőtt selyem anyagairól híres.

Ha Kalamatán jársz, érdemes ellátogatnod a közeli Spártába is.
A görögök büszkélkedhetnek a legtöbb archeológiai múzeummal a világon
Zeusz isten tizenhárom méteres szobra, a világ hét csodáinak egyike már csak a korabeli feljegyzésekben maradt fenn
Tipikus görög finomság a Chalva, más néven Salonikos, amely őrölt szezámból készül
Görögországhoz mintegy 2000 sziget tartozik, melyek közül mindössze 170 sziget lakott. A legnagyobb sziget Kréta
Leszbosz szigetét többnyire homoszexuális irányultságú párok látogatják, a leszbikus szó ugyanis a sziget nevéből származik
Görögország a világ egyik legnagyobb olíva- és olívaolaj-termelője
A görög zászlón levő sávok száma megegyezik az eleftheria szó betűinek számával, ami szabadságot jelent
Az ókori görög Olympiában 4-5 évente kerültek megrendezésre versenyek formájában a Zeusz isten tiszteletére tartott olimpiai játékok
A lakosság 40 százaléka a fővárosban, Athénban lakik
A görög drachma volt a legősibb pénznem a világon (mintegy 2500 éve használatos), mielőtt 2002-ben bevezették az országban az eurót
Ön helyett hasonlítjuk össze az árakat, és megmutatjuk a legolcsóbb időpontokat. Foglalás néhány perc alatt.
Repülőjegy keresése