Skip to main content

Olcsó repülőjegyek Penang

Akciós repülőjegyek Penangba

Érdekességek: Penang

A kultúrák változatos koktélja, melyben Kelet-Ázsia és Európa legnagyobb érdekességei keverednek, ez Penang. Fedezzük fel a maláj államot, mely az elhelyezkedésének köszönhetően nyitotta meg kölcsönös kereskedelmi kapuit az európai kereskedők előtt, és mely a mai napig megőrzi a buddhista templomok és a neoklasszikus gyarmati elemekkel kevert építészetének egyedülálló hangulatát.

Kicsi, de ügyes. Így is lehetne jellemezni Malajzia második legkisebb államát, amely az alig több mint 1000 négyzetkilométeres méretével nem veszi fel a versenyt a szomszédos nagy szigetekkel, viszont ami méretileg hátráltatja, vonzerejét csak növeli. Penang a Maláj-félsziget északnyugati partrészen található, George Town fővárossal, melynek neve ma is az egykori gyarmatosítás idejéből származó történelmére emlékeztet.

Maga Penang különleges földrajzi elrendezéséről ismert, ugyanis a kisebb fele az államnak a Penang-szigeten fekszik, míg a másik, valamivel nagyobb fele pedig a már korábban említett félszigeten. Noha Penang régészeti eredete a neolitikumig vezethető vissza, és első említéseket a 15. századi kínai hajósok tesznek róla, a modern és a félig-meddig hivatalos történelme 1786-tól számítódik, a British East India Company kezdeményezésére, mely fontos kereskedelmi csomópontot hozott itt létre.

Malajzia az egyik leglátogatottabb úti cél Délkelet-Ázsiában. Hazai körökben is nagyon jól ismert, egyre nagyobb népszerűségnek örvend a magyar utazók közt, akik nemcsak Budapestről, hanem Bécsből is találnak olcsó repülőjegyeket. Jóllehet, közvetlen járattal nem jutunk el ebbe az országba, kényelmes átszállással repülhetünk a Qatar Airways, Thai Airways, Austrian Airlines vagy China Airlines járatain. Az átlag repülési idő Penangba 18 óra.

RÉSZLETEK KEVESEBB

Hasznos infók Malajziáról

Az év melyik részében érdemes Malajziába utazni?

Malajzia viszonylag közel van az Egyenlítőhöz, ami azt jelenti hogy egész évben nagyon vonzó úti cél a levegő és a víz hőmérséklete szempontjából. Délkelet-Ázsia főszezonja általában november közepén kezdődik és március utolsó hetén ér véget. Április és május a jelentősebb csapadék előfordulásáról híres, a nyári hónapok a levegő magas hőmérsékletét hozzák magukkal, de rövidebb és intenzívebb esőket is. Minél jobban közelednek a téli hónapok, úgy nyugszik meg az időjárás és érkeznek a turisták.

A mi tippünk: Ha a főszezonban akarunk utazni, válasszuk februárt vagy márciust, a repülőjegyeket és a szállásárakat tekintve a legvonzóbb időszak. Ha kevesebb turistával szeretnénk találkozni a strandon, szeretjük a kedvezményeket és nem zavar minket a néha néha előforduló eső, válasszunk időpontot a főszezonon kívül (április - október).

Milyen útiokmányra van szükségünk Malajziába?

Malajziába útlevéllel utazhatunk, melynek a Malajziába való beutazás napjától még több mint 6 hónapig érvényesnek kell lennie.

Vízumra csak akkor lesz szükségünk, ha a turista (90 napos) tartózkodási engedélyünk jár le. A kinttartózkodás teljes ideje nem haladhatja meg az összesen 180 napot egy naptári évben, függetlenül az országba való belépések számától.

Milyen árak jellemzik Malajziát?

Malajziában úgynevezett maláj ringgitet használnak, ami 100 senre osztható. A pénzváltással nincsen semmi gond. Pénzváltókat minden lépésben találni, az átváltások közti különbség minimális. Néhány régióban az árak magasabbak. Kuala Lumpurban akár százszorosan. Egyszerű szállást már 30-75 MYR-ért is foglalhatunk, a luxusosztály ára viszont már meghaladja a 200-300 MYR-t is.

Hotelt keresünk Penangban? A nagy kínálatban könnyedén el lehet veszni. A szállások árát összehasonlíthatjuk és a nekünk megfelelőt akár le is foglalhatjuk a Pelikán oldalán.

Autókölcsönzésen gondolkozunk? Javasoljuk megtenni azt a repülőtéren, lefoglalni viszont már lefoglalhatjuk a Pelikánon keresztül is.

Mi a pontos idő Malajziában?

Magyarország és Malajzia közi időeltolótás + 6 óra.

Milyen oltásokat ajánlott magunknak beadatni a Malajziába való utazás előtt?

Nincs kötelező védőoltás, csak javasolt, mégpedig a sárgaság ellen.

Repülési érdekességek Penangben

  • Tudtad, hogy ezen a héten a legolcsóbb repülőjegy ára Penangba mindössze 476,00 € volt?

  • Szereted a statisztikákat? Akkor érdekelni fog, hogy a városban összesen 1 nemzetközi repülőtér található.

Látnivalók Malajziában

10 érdekesség Malajziáról

1
Malajzia eredeti neve Aurea Chersonesus, ami lefordítva annyit jelent - arany félsziget.
2
Borneo malajziai sziget a harmadik legnagyobb sziget a világon. Rögtön Grönland és Új-Guinea után.
3
A világ legnagyobb körforgalmával, melynek átmérője 3,5 km Malajzia rendelkezik.
4
A Gunung Mulu nemzeti parkban található Sarawak barlangszoba a legnagyobb barlanghelyiség a világon. Gond nélkül elférne benne egy Boeing 747 típusú repülőgép.
5
Penang szigetén találjuk Délkelet-Ázsia legidősebb angol iskoláját.
6
Malajzia zászlaját egy mérnök tervezte.
7
A helyi idő Malajziában nyolcszor került módosításra a történelemben. Jelenleg az időeltolódás 6 óra Magyarország és Malajzia közt.
8
Malajziában temérdek mennyiségű autópálya található. Jelenlegi összhosszuk több mint 65 ezer kilométer.
9
Az újszülötteket és a kisgyerekeket Malajziában ulatoknak hívják. Lefordítva ez egy férget jelent.
10
Malajziában akad még különleges dolog – Délkelet-Ázsia leghosszabb hídja, mely Penang szigetére vezet.
Hasznosnak találta az információkat az oldalon? (Nincs értékelve)