Olcsó repülőjegyek Kiruna
Akciós repülőjegyek Kirunába
Érdekességek: Kiruna
Ez a kicsi, ugyanakkor rendkívül fontos város, mondhatni, a svéd Észak, tehát Lappföld központja. Az ország északi részének legfontosabb pontja 145 kilométerrel az Északi-sarkkörön túl helyezkedik el. Arról vált ismertté, hogy itt található Európa legnagyobb vasbányája, ahol a legjobb minőségű ércet termelik ki. Éppen az említett érc miatt voltak kénytelenek lerombolni, és arrébb költöztetni a város egy részét.
Érdekesség, hogy a kirunai bánya az Európában egy év alatt kitermelt vasérc 90%-át állítja elő. Ahogy a kitermelés folytatódik, úgy omlik össze lassan a város. Megrepedezett a talaj, ezért 2014-ben arrébb kellett költöztetni a várost mintegy három kilométerrel. Ha vonattal érkezik Kirunába, elcsodálkozhat azon, hová tűnt az állomás, ugyanis a leszállást követően autóbusz szállítja az utasokat a városba.
Miért érdemes Kirunába utazni? Ellátogathat Európa legnagyobb vasbányájába, megcsodálhatja Lappföldet, de kalandozhat az északi tájon is.
A legolcsóbban Budapestről, Bécsből és Prágából repülhet Kirunába. Közvetlen járat nem indul az országból, ugyanakkor kényelmesen utazhat egy átszállással az SAS vagy az Austrian Airlines légitársaságokkal.
Hasznos infók Svédországról
Úti okmányok Svédországba
Svédország az Európai Unió tagállama, ezért nincs szüksége vízumra, ha nem szándékozik 3 hónapnál többet tartózkodni az országban. Ebben az esetben elég, ha érvényes a személyi igazolványa vagy az útlevele.
A svédországi időjárás
Északi elhelyezkedése ellenére Svédországban egész évben mérsékelt az éghajlat. Drámai változások állnak be a nappali órák számában. Télen mindössze 6 órán át van világos, nyaranta azonban akár 18 órán keresztül is élvezheti a világosságot.
Mikor érdemes Svédországba látogatni? A legjobb a május közepétől szeptember közepéig tartó időszakban érkezni, főként júliusban vagy augusztusban. Nyáron a hőmérséklet kellemes 20–25 °C között mozog.
A leghidegebb évszakok az ősz és a tavasz, ilyenkor sok a csapadék. Télen készüljön fel a depresszív időjárásra, ugyanis (néhány óra világosságtól eltekintve) szinte állandóan sötét van, a hőmérséklet pedig -3 °C és 3 °C között ingadozik. Novembertől április közepéig gyakoriak a hóviharok.
A svédországi árak
A Svédországban használatos pénznem a svéd korona. Bármelyik repülőtéren beválthatja a pénzét. Nem szükséges sok készpénzt magánál tartania, hiszen a legtöbb helyen lehet kártyával is fizetni – akár kis tételekben is.
Szállást keres Svédországban? Nyaranta az országot ellepik a turisták, s ez megmutatkozik az árakon is. Érdemes előre foglalni, s így akár 10-12 ezer forintért (per éj) is találhat szállást. A szállodák árát és elhelyezkedését ellenőrizheti a Pelikán oldalán, ahol szállást is foglalhat.
Autókölcsönzéskor ellenőrizze, hogy az ár magába foglalja-e a városba való belépti díjat is. Érdemes a repülőtéren kocsit bérelnie, a foglalást elintézheti a Pelikán oldalán is. Ha teljes körű szolgáltatást szeretne, tekintse meg a Pelikán oldalán az utazási csomagok aktuális kínálatát.
Hány óra van Svédországban?
Svédország ugyanabban az időzónában fekszik, mint Magyarország.
Repülési érdekességek Kirunában
Szereted a statisztikákat? Akkor érdekelni fog, hogy a városban összesen 0 nemzetközi repülőtér található.
Mit érdemes megnézni Kirunában?
Ha Kirunában jár, ne hagyja ki az izgalmas földalatti kirándulást sem. A dombot összesen 40 kilométernyi alagút szövi át, ahol autóval is kényelmesen elférnek egymás mellett a dolgozók. A kirándulás fél kilométerrel a föld alatt kezdődik!
A kirunai Kiruna Kyrka templom vöröses épületének látványa határozottan megér egy misét. Svédország legnagyobb fa építménye terjedelmes sátor alakjával a számi épületeket idézi.
A legnépszerűbb látványosság a kirunai Jéghotel. Az egész építményben csontfagyasztó hőmérséklet uralkodik. A legmelegebb valószínűleg a bár hűtőjében van.
Óriási élmény télen Kirunába látogatni! A legjobb, ha márciusban vagy április elején érkezik, mert februárig sötétség uralkodik az északi sarkkörön belül. Látogasson el a közeli Jukkasjärvi faluba, ahol megtekintheti a csodálatos számi templomot, de iszogathat a világhírű Jéghotel bárjában is.