Skip to main content

Olcsó repülőjegyek Riga

Akciós repülőjegyek Rigába

Érdekességek: Riga

Az amerikai US Today napilap olvasói 2013-ban a legszebb európai országnak választották. Nem véletlenül. A gótikus tornyok, amelyek a várost uralják, elsőre szigorúnak és komornak tűnhetnek, de épp az art noveau látványos elemei alkotják a kozmopolita város szívét és lelkét, amely a legnagyobb a Balti térség három városa közül.

Mint a legtöbb északi város, Riga nyugodtnak, visszafogottnak tűnik. Ez azonban csak a látszat. Valójában csupa pezsgés, elegáns bárjaival, modern művészeti központjaival és a kísérleti konyha tányérodra kerülő alkotásaival.

Riga nyolcszáz éves történelme az építészeten keresztül meséli el a német lovagok, svéd királyok és szovjet rendőrök történetét, akik mind nyomot hagytak a városon. Észak- és Kelet-Európa kereszteződésében a Szabadság emlékműnek köszönhetően felismerheted a kultúra városát a 2014-es évből. A női alak három csillagot tart a feje felett, ami Lettország három területét jelképezi.

A szecesszió nyoma minden sarkon érezhető. A kései tizenkilencedik és a korai huszadik századból származó több mint nyolcszáz épület főként Mikhail Eisenstein építésznek köszönhetően áll, aki az art noveau mozgalom egyfajta hajtóerejévé avanzsált a városban. Riga belvárosában sétálva állj meg egy pillanatra, és tekints fel. Az Elizabetes, az Alberta és a Strēlnieku utca épületeinek lélegzetelállító homlokzatait érdemes megcsodálni.

A legolcsóbban Budapestről és Bécsből repülhetsz Rigába. Az Air Baltic és az Austrian Airlines közvetlen járatot indít a lett fővárosba. Egy átszállással utazhatsz a LOT vagy a Ukraine International járataival. A közvetlen járat megközelítőleg két óra hosszú. Riga nemzetközi repülőtere mindössze 10 kilométerre található a belvárostól. A repülőtérről egyszerűen bejuthatsz a városba a városi autóbusszal. A 22-es járat összeköti a belvárosi vonatállomást a repülőtérrel. A busz 10-30 percenként közlekedik, az út körülbelül 30 percig tart.

RÉSZLETEK KEVESEBB

Hasznos infók Rigáról

Úti okmányok Lettországba

Ha Lettországba utazol, nincs szükséged útlevélre, elég, ha érvényes a személyi igazolványod. A személyi igazolványodnak a hazatérésed után számított legalább két hónapig érvényesnek kell lennie. A gyerekeknek saját útlevélre van szükségük. Turistacélú utazás esetén nincs szükséged vízumra. Fél éven belül maximum 90 napot tartózkodhatsz az állam területén.

A rigai időjárás

Lettországban jellemzően meleg a nyár, és mérsékelt a tavasz és az ősz. A téli hónapokban fagyos az időjárás, és sok havazás várható. Egész évben csapadékos az idő.

A rigai árak

A rigai árak nem sokban különböznek a budapesti áraktól. A belvárosban étkezhetsz 1700 forintért, de 6700 forintért is. A városban rengeteg gyorséttermet, olasz pizzériát, kínai éttermet találsz. Az országban használatos pénznem az euró, bármelyik hazai vagy helyi pénzváltóban beválthatod.

Olcsó szállást keresel Rigában? A szállodák árát és a belvárostól való távolságát ellenőrizheted a Pelikán oldalán, ahol szállást is foglalhatsz. A városban széles a kínálat az olcsóbb motelekről az ötcsillagos szállodákig. A legolcsóbb szállás ára 4000 Ft (fő/éj).

Ha úgy döntesz, autóval járod be Riga környékét, érdemes a repülőtéren kocsit bérelned. A foglalást elintézheted a Pelikán oldalán.

Mennyi az idő Rigában?

Rigában egy órával több az idő, mint Magyarországon.

Repülési érdekességek Rigában

  • Tudtad, hogy ezen a héten a legolcsóbb repülőjegy ára Rigába mindössze 108,00 € volt?

  • Szereted a statisztikákat? Akkor érdekelni fog, hogy a városban összesen 1 nemzetközi repülőtér található.

Mit érdemes megnézni Rigában?

10 érdekesség Lettországról

1
10 érdekesség Lettországról
2
Európa legszélesebb vízesése, a Ventas Rumba Lettországban található
3
A lettek imádják a zenét, legyen szó klasszikusról vagy popzenéről. A gyerekek születésük után nem sokkal már hangszert kapnak
4
Lettországnak 4 nemzeti parkja van
5
Rigától nem messze egy csodás, homokos part található, amely a Jurmala nevet viseli, s rendkívül népszerű a helyiek körében
6
Lettország felét természetes ökoszisztéma alkotja, amely jelentős mértékben érintetlen
7
A Gutman-barlang a Balti térség legmagasabb barlangja
8
Riga Óvárosa az UNESCO világörökségi listáján is szerepel
9
Mys Kolka az a hely, ahol két tenger találkozik. Nyaranta ellepik a szörfösök
10
Lettországban igazán specifikus fesztiválok kerülnek megrendezésre. Négyévente csak a gyerekek énekelnek és táncolnak a fesztiválon, egy évvel később pedig csak a felnőttek
Hasznosnak találta az információkat az oldalon?