Skip to main content

Olcsó repülőjegyek Nepál

Akciós repülőjegyek Nepálba

Érdekességek: Nepál

Egy hely, ahol a hinduk, a buddhisták, a keresztények és a szikhek teljes harmóniában élnek egymás mellett. Mások számára ez egy szmoggal, káosszal, szegénységgel, tülkölő autókkal, sült ételek illatával, idegesítő utcai árusokkal teli hely. Megint mások egy olyan helyet látnak, ahonnan a legnagyobb kalandorok útra kelnek a világ legmagasabb pontjára.

Ez Nepál. Az ország, amely a világ legmagasabb hegységével büszkélkedhet, s ahová évről évre több turista érkezik. Van, akit a zabolátlan természet, a varázslatos Himalája vonz, másokat a völgyek változatos kultúrája csábít.

Nepálban két fő turistaidény van – tavasz és ősz. A legtöbb látogató áprilisban és októberben érkezik. Március és november a nyugalmasabb hónapok közé tartoznak, amikor az időjárás is állandó. Júliusban és augusztusban már javában tart az esős évszak, a hegycsúcsokat pedig felhők borítják.

Hazánkból is találhatsz olcsó repülőjegyet Nepálba. A környező repülőterekről nem indul közvetlen járat Katmanduba, ugyanakkor kényelmesen repülhetsz egy vagy két átszállással a flydubai, az Emirates, a Turkish Airlines vagy a Qatar Airways légitársaságokkal.

RÉSZLETEK KEVESEBB

TOP városok Nepálban

Katmandu

Érdekel Nepál és a Himalája? Ne feledkezz meg a fővárosról, Katmanduról sem, ahol érdemes eltölteni néhány napot.

Katmandu számos történelmi műemlékkel büszkélkedhet, amely az UNESCO világörökségi listáján is helyet kapott, és a legértékesebb hindu és buddhista templomokkal – többségük összedőlt a 17. századi földrengések idején. Az egyik legizgalmasabb templom a Swayambhunath, azaz a templom, ahol számos szent majom él, s ahová pontosan 365 lépcsőfok vezet.

Katmandu kiváló hely, ha szeretnél megtanulni valami újat és izgalmasat. Végy részt egy meditációs, jóga- vagy főzőtanfolyamon.

Nepál egy biztonságos ország, így nyugodtan bejárhatod a várost akár gyalog is. Az emberek egy részét már a katmandui természet is elriasztja, mert piszkosnak látják, zavarja őket a vad forgalom és a por. Ám ha adsz egy kis időt a hajdani „hippi-városnak”, feledhetetlen élményben és látványban lesz részed.

A környező országokból is találhatsz olcsó repülőjegyet Katmanduba. Hazánkból nem indul közvetlen járat Nepálba, de Budapestről, Bécsből vagy Prágából is viszonylag kényelmesen utazhatsz egy átszállással az Emirates, a flydubai, a Qatar Airways vagy a Turkish Airlines légitársaságok járataival.

Hasznos infók Nepálról

Úti okmányok és vízum Nepálba

A Katmanduban való landolás után igényelhetsz vízumot (ún. Visa On Arrival). Választhatsz a 15, 30 vagy 90 napos vízum közül. A vízum érvényességi idejét semmiképp ne lépd túl, ellenkező esetben komoly problémákkal kell szembesülnöd, és büntetést kell fizetned. A vízum lejárta után 24 órád van, hogy elhagyd az országot.

A nepáli időjárás

Az időjárás szempontjából a legjobb, ha a márciustól júniusig tartó időszakban érkezel, noha május és június környékén csapadék is várható. Az őszi hónapok – szeptember, október és november – szintén megfelelőek a látogatásra. Az őszi kirándulás előnye, hogy az időjárás állandó, jók a látásviszonyok, a nagy magasságokban pedig ideális hőmérséklet.

A nepáli árak

A nepáli árak hasonlóak az indiai árakhoz. A legolcsóbb az étel és a tömegközlekedés.

Szervezz kirándulást egyedül, vagy egy nagyvárosi utazási irodán keresztül. Az utazási irodák előnye, hogy bebiztosítják a transzfer, az idegenvezetőt, aki ismeri a helyi szokásokat és az izgalmas látnivalókat. Emellett a csoportos kirándulásnak is megvannak a maga előnyei, hiszen így másokkal is osztozhatsz az élményen.

Minden ösvényhez engedélyre van szükség. Ezt nem lehet megkerülni, ugyanis út közben ellenőrző állomásokon haladsz majd át. Az individuális ösvényre szóló engedély ára 4000 NPR (nepáli rúpia), ami megközelítőleg 10 600 Ft. A legnépszerűbbek közé tartozik az Annapurna körüli, az Everest alaptáborához, illetve a Poonhill (Ghorepani) kilátóhoz vezető ösvény.

A nepáli szállodák árait ellenőrizheted a Pelikán oldalán is.

Mennyi az idő Nepálban?

Nepál és Magyarország ideje közt öt és fél óra az időeltérés.

Védőoltások a Nepálba való utazás előtt

Ha Nepálba utazol, ajánlatos a hepatitisz A és B típusa és a hastífusz elleni védőoltások beadása.

Repülési statisztikák Nepálban

  • Tudtad, hogy ezen a héten a legolcsóbb repülőjegy ára Nepálba mindössze 937,00 € volt?

  • Ha Nepálba utazol, érdemes ellátogatnod Kathmandu, Bhadrapur, Baglung, Bhojpur, Mahendranagar városaiba is.

  • Szereted a statisztikákat? Akkor érdekelni fog, hogy az országban összesen 1 nemzetközi repülőtér található.

Mit érdemes megnézni Nepálban?

10 érdekesség Nepálról

1
Nepál az egyetlen ország, amelynek nincs téglalap alakú zászlója
2
Nepálban található a világ legmélyebb tava, a SheyPhoksundo
3
Az országban börtön jár a nyilvános csókolózásért, tilos a nyilvános érzelemnyilvánítás ilyen módja
4
Nepálban található a világ legmagasabban elhelyezkedő tava, a Tilicho
5
Nepál a világ legszegényebb országai közé tartozik
6
A Himalája büszkélkedhet nyolccal a világ 10 legmagasabb hegyéből
7
Az ország fő bevételi forrása a Mount Everest és a hegyre vezető túrák
8
Az országban börtön jár a nyilvános csókolózásért, tilos a nyilvános érzelemnyilvánítás ilyen módja Nepál Buddha szülőhelye
9
Nepálban sűrűn egymás után helyezkednek el a világörökségi helyszínek, s rendkívül könnyen megközelíthetőek
10
Az ország népességének több mint fele a fővárosban lakik
Hasznosnak találta az információkat az oldalon?