Skip to main content

Austrian Airlines repülőjegyek

Ellátás
Elérhetőség
Ökológia

Akciós repülőjegyek

Austrian Airlines

A légitársaság 1957-ben alapult. Az első repülőjáratot egy évvel később indították útnak Bécsből Zürich városán keresztül Londonba. 2000-ben tagja lett az Star Alliance társaságnak, s ugyanebben az évben egybeolvadt a Lauda Air-rel. A társaság összpontosítani kezdett Európa keleti részére is, ahonnan a legtöbb átszálló utast szállítja. 2006-ig a Lauda Air egyes járatait az Austrian Airlines üzemeltette. Napjainkban az Austrian csaknem egész Európába szállít utasokat, az utóbbi években az Egyesült Államokat tűzte ki fő céljául. Járatai azonban Afrikába és Ázsiába is közlekednek. A társaság a Lufthansa AG leányvállalata.

GYIK - gyakori kérdések és válaszok

Meg lehet változtatni az utas nevét?

A repülőjegy foglalásakor az utas köteles az úti okmányában szereplő nevét feltüntetni. Ez abban az esetben is érvényes, ha az utasnak több neve, illetve keresztneve van. Ha tévedésből helytelen nevet ad meg, vagy ha időközben megváltozott az utas keresztneve vagy vezetékneve (pl. házasság esetén), egyes légitársaságok díj ellenében engedélyezik a módosítást. A keresztnév, a vezetéknév vagy a teljes név megváltoztatását a légitársaságok többsége nem engedélyezi, ha mégis, akkor módosítási díjat számolnak fel. Ha szeretnéd megtudni, hogy megváltoztathatók-e a repülőjegyed adatai, a Pelikán ingyen ellenőrizi számodra, amennyiben felveszed a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal. Ezt követően díj ellenében rajtunk keresztül is kérvényezheted az adatok módosítását.

Megváltoztatható a fedélzeti osztály?

A fedélzeti osztály megváltoztatása a multi-city repülőjegyen szinte minden esetben lehetséges. A repülőjegy turistaosztályról business vagy premium economy osztályra való módosítása („upgrade”) attól függ, hogy az adott osztályon van-e szabad ülőhely. A módosítás ára pedig az érintett légitársaság feltételeitől függ. A kérvényezett változtatást díj ellenében ügyfélszolgálatunk is megvalósíthatja.

A légitársaság megváltoztatta a járat indulásának idejét/napját, vagy törölte a járatot

Ha a légitársaság megváltoztatta a multi-city repülőjegyed egyik járatának indulási idejét vagy dátumát, illetve ha teljesen törölte a járatot, ügyfélszolgálatunk értesít az egyéb alternatívákról, illetve az utazásod folytatásának további lehetőségeiről. A Pelikán mindent megtesz azért, hogy az úti terved váratlan megszakítása a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon számodra, s igyekszik kielégítő megoldást találni a hasonló helyzetekre. Ugyanakkor nem köteles kártérítést fizetni, kivéve, ha ő okozta a kárt.

Törölt járat/járatkésés a rossz időjárási viszonyok miatt

Ha elhalasztották vagy törölték a járatodat, esetleg a rossz időjárási viszonyok miatt vagy váratlan események következtében késik a járatod, illetve ha már a repülőtéren vagy, de nem engednek fel a gép fedélzetére, akkor lépj kapcsolatba az érintett légitársasággal. A társaság friss információval szolgál majd a járat indulását illetően, illetve segít, hogy mihamarabb folytathasd az utad. Ha a légitársaság által kínált alternatíva felborítja a multi-city repülőjegyeden szereplő csatlakozásokat, minél előbb lépj kapcsolatba az ügyfélszolgálattal. A Pelikán mindent megtesz azért, hogy az úti terved váratlan megszakítása a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon számodra, s igyekszik kielégítő megoldást találni a hasonló helyzetekre. Ugyanakkor nem köteles kártérítést fizetni, kivéve, ha ő okozta a kárt.

Hasznosnak találta az információkat az oldalon? Hasznosnak találta az információkat az oldalon? (Nincs értékelve)