Skip to main content

Olcsó repülőjegyek Thesszaloniki

Akciós repülőjegyek Thessalonikiba

Érdekességek: Thessaloniki

Görögország második legnagyobb városa, Thesszaloniki nem olyan forgalmas, mint Athén, így nyugodt légkörben élvezheted a történelmi hely szépségeit. A város lakosainak száma mintegy 700 ezer fő. Thesszalonikiben számos egyetem működik, s a tanév során egész Európából érkeznek ide hallgatók.

Talán éppen ezért bővelkedik a belváros felújított bárokban, butikokban, s ezért zajlanak koncertek és kiállítások az esti órákban. Thesszaloniki Görögország északi részén helyezkedik el, kultúráját tekintve az egyik leggazdagabb város az egész országban. Azonban meg kell említeni, hogy főként a forgalmi dugókról híres.

A nemzetközi repülőtér mellett egy fontos kikötő is működik Thesszalonikiben. Teherhajók horgonyoznak itt, amelyek Észak-Görögországot látják el szállítmánnyal. Emellett kompok is indulnak a népszerű görög szigetekre. Thesszalonikiben számos jelentős bizánci épület és keresztény templom található.

Oszmán törökök által emelt épületeket és néhány zsinagógát is látni itt, mely építményeknek köszönhetően Thesszaloniki 1988-ban felkerült az UNESCO Világörökségi listájára.

Thesszaloniki népszerű úti cél a magyarok körében. Budapestről (Ryanair, Wizz Air) és Bécsből (Ryanair, Wizz Air, Austrian Airlines) közvetlen járat indul Thesszalonikibe. A közvetlen járat megközelítőleg 2 órás.

RÉSZLETEK KEVESEBB

Hasznos infók Thesszalonikiről

Utazási okmányok Görögországba

A magyar állampolgároknak nincs szükségük belépő vízumra Görögországba. Görögország az Európai Unió tagja, így érvényes útlevél vagy személyi igazolvány is elegendő a beutazáshoz.

A thesszaloniki időjárás

Thesszaloniki éghajlata mediterrán jellegű. A legmelegebb hónap az augusztus 29 °C átlaghőmérséklettel, míg a leghidegebb a január átlag 10 °C-kal. A legcsapadékosabb hónap a december, amikor átlagosan 97,60 mm eső esik.

Mikor érdemes Thesszalonikibe látogatni? Nyaranta rengeteg a turista, a hőmérséklet pedig gyakran emelkedik 35 °C fölé. A legideálisabb a márciustól májusig, illetve a szeptembertől októberig tartó időszakban utazni, amikor még napos, meleg az idő.

A thesszaloniki árak

A Görögországban használatos pénznem az euró. Bármelyik reptéren, hazai vagy helyi pénzváltóban beválthatod a forintot.

Szállodát keresel Thesszalonikiben? Már 6500–9700 forintért is foglalhatsz szállást (per fő/éj). A szállodák árát ellenőrizheted a Pelikán oldalán, ahol szállást is foglalhatsz.

A taxiárak viszonylag alacsonyak (kb. 970 Ft). Beszállás után győződj meg róla, hogy taxisofőr bekapcsolta a taxiórát. Görögországban nem ajánlatos vezetni a helyiek agresszív vezetési stílusa miatt.

Ha ennek ellenére úgy döntesz, autóval szeretnéd bejárni a város környékét, érdemes a repülőtéren kocsit bérelned. A Pelikán oldalán elintézheted a foglalást is.

Védőoltások a görögországi utazás előtt

Nincs szükség védőoltások beadatására az utazás előtt. A forró hónapokban azonban fennáll a kiszáradás veszélye, ezért fogyasszon sok folyadékot. Bár a csapból ivóvíz folyik, mégis a palackos víz fogyasztását ajánljuk.

Hány óra van Thesszalonikiben?

Egy óra az eltérés Thesszaloniki és Magyarország ideje közt.

Repülési érdekességek Thessalonikiben

  • Tudtad, hogy ezen a héten a legolcsóbb repülőjegy ára Thessalonikiba mindössze 34,00 € volt?

  • Szereted a statisztikákat? Akkor érdekelni fog, hogy a városban összesen 1 nemzetközi repülőtér található.

Mit érdemes megnézni Thesszalonikiben?

10 érdekesség Görögországról

1
A görögök büszkélkedhetnek a legtöbb archeológiai múzeummal a világon
2
Zeusz isten tizenhárom méteres szobra, a világ hét csodáinak egyike már csak a korabeli feljegyzésekben maradt fenn
3
Tipikus görög finomság a Chalva, más néven Salonikos, amely őrölt szezámból készül
4
Görögországhoz mintegy 2000 sziget tartozik, melyek közül mindössze 170 sziget lakott. A legnagyobb sziget Kréta
5
Leszbosz szigetét többnyire homoszexuális irányultságú párok látogatják, a leszbikus szó ugyanis a sziget nevéből származik
6
Görögország a világ egyik legnagyobb olíva- és olívaolaj-termelője
7
A görög zászlón levő sávok száma megegyezik az eleftheria szó betűinek számával, ami szabadságot jelent
8
Az ókori görög Olympiában 4-5 évente kerültek megrendezésre versenyek formájában a Zeusz isten tiszteletére tartott olimpiai játékok
9
A lakosság 40 százaléka a fővárosban, Athénban lakik
10
A görög drachma volt a legősibb pénznem a világon (mintegy 2500 éve használatos), mielőtt 2002-ben bevezették az országban az eurót
Hasznosnak találta az információkat az oldalon?